Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy emberségesebb halál. Létfilozófia világosan és sötéten.

2017.04.11

 

 

 

 

 

 

Németi Zoltán

 

 

Az emberséges halál

Régi és új alternatívák kiskönyve

 

 

 

 

 

 

 

2016

 

 

 

 

 

Tartalom:

 

 

 

 

 

 

1. Előszó

 

2. Kultúrtörténeti áttekintés: a halál karneválja.

 

3. Embertelen halál: az ember által nyújtott lehetőségek. Történelmi visszatekintés.

 

4. Lehetőségeink egy emberibb halálért.

A XXI. Század alternatívái.

 

 

 

 

 

 

 

1. Előszó

 

 

 

Életünk újra meg újra fordulóponthoz ér. Életünk és halálunk kutatási eredményeiben soha nem látott magasságokba és mélységekbe nyertünk bepillantást. De az egyensúly létünk kezdete, közbenső tartalma, és vége között megtört (már meglehetősen régen).

Mi a kiváltó oka ennek? Lehet e változtatni eme tendencián?

Lehetséges emberségesebb körülmények között eltávozni az élők sorából?

Szélesebb látókörrel, más felfogással esetleg könnyebbé lehet tenni utolsó utunkat?

 

(Ez a mű egyben forrásmunka is egyben, az emberiség elaljasodási faktorát is kutatja! )

 

 

2. Kultúrtörténeti áttekintés: A halál karneválja.

 

 

Születésünk egy trauma. Sokan már ekkor veszélyekkel néznek szembe, modern orvostudományunk dacára globális viszonylatban mind a szülők, mind a gyermekek közül számosan éppen csak a felszínre kapaszkodnak, mint tiszavirág életű buborékok, majd lángjuk kihuny, és mennek is tovább ama bizonyos másik kapun át.

Nagyban befolyásolja létezésük, és végzetük esélyeit az is, milyen földrészen, milyen körülmények között kezdenek neki küldetésüknek.

Kultúrában, vagy civilizációban születnek, élnek, és halnak?

Ez korántsem mindegy!

Az Európai fehér ember civilizációban él, nem kultúrában, értsük meg jól. Életmódunkban – és halálmódunkban sok a negatív disszonancia, ami létünk minden területére kihat. Aktualitásaink világában sok terülten hiányzik, illetve elcsökevényesedett mind az élet, mind a halál megfelelő kezelése, tisztelete, toleranciája.

Globális tendencia az erkölcs és az etika, a műveltség szintjének süllyedése, s minden, ami ezekkel jár.

Mi nem alkottunk halottak könyvét, sokkal egyszerűbben oldjuk meg a kérdést, gyászkeretes hírekkel, lábujjra akasztható cédulákkal.

Halottaink maradványainak végső kezelését meglehetősen csillagászati árfekvésű „iparág” végzi, kinek, kinek anyagi határai szerint.

Nyár derekán, az élet derekán ilyen könyvet írni önmagában is furcsa dolog, tudom ezt jól.

De az élet maga a ciklikusság, melyet nem hagyhatunk figyelmen kívül, nem feledkezhetünk meg róla!

Hisz egyes népeknél mélységesen tisztelt, és színesen misztifikált továbblépési pont, út a nagy pihenés felé, a lélek újjászületése, mely során megszabadul a test betegségeitől és nyűgeitől.  Nálunk, európai fehér embereknél gyalázat és katasztrófa, dühítő véglegesség, önmagában is mélységes depressziót okozó gondolatmenet, melyet minden eszközzel, akár gyógyszerekkel, kábítószerekkel is igyekszünk elűzni magunktól, mint a rontás ocsmány démonát, igazságtalan elbánás, a lét abszolút végleges vége, honnan nincs visszatérés.

De vajon valóban így van ez?

 

 

Miért gondoljuk a halál angyaláról, mert külön főangyala van a halálnak is, és ez a Mindenségben nagyon is fontos, és felelősségteljes beosztás, hogy az csakis ocsmány, megrontó, förtelmes lehet?

A halál angyalainak megtisztelő feladata az elhunyt test - és nem lélek, mert holt lelkek nincsenek- lelkének továbbkalauzolása, segítése a másvilágon.

Kultikus, emésztő kíváncsisággal vegyes irtózat övezi kilétüket, megannyi klisé és hamis tan tapad hozzájuk.

Hegynyi irodalom foglalkozik velük, rengeteg a jól, rosszul forgatott film is, melyekből mindenki olyan sztereotípiákat meríthet, amilyen a lelki beállítottsága.

Ám Azarelnek, a halál arkangyalának feladata ettől nemesebb és felemelőbb.

Küldetésének célja a lelkek irányítása a földi létből a túlvilágra, alárendelt angyalok segítségével.

A „lelkek feketében” társasága elit szervezet, minden kultúrában az, félelemmel vagy tisztelettel vegyes megítéléssel, és minden józan gondolkodású elme beláthatja, hogy van benne ráció, és jól van úgy, ahogy van.

Amiért a lelki csoportosulás létezik, azaz a MI érdekünkben (is).

 

Hol lelhető fel a halál tudománya?

Három közismert halottaskönyv maradt fenn napjainkra, mely a halállal foglalkozik.

Első a Tibeti Bardo tödol.

Jelentése köztes lét, vagy létközötti állapot, ahogy az olvasónak szimpatikus, úgy vizsgálja meg elméjében. Valójában úgynevezett halotti szertartáskönyv, amit minimum negyven napig kell felolvasni a haldoklónak, hogy az „hallás útján megszabaduljon” és továbbléphessen a Bardo egy másik állomására.

A Tibeti bardo hat tudatállapot bemutatásáról szól, melyből hármat életünkben, hármat pedig halálunkban tapasztalunk meg.

 

Az élet három bardója:

Az emberi élet ébertudatának bardója.

Az összes átélt álom bardója.

A meditációs tudatállapot bardója.

 

A halál bardói:

A haldoklás, a test és a tudat (esetleges) leépülése, és az azzal járó tudati változások bardója.

A valóság megváltozásának, a halál utáni létezés felismerésének bardója.

A megszabadulás és újjászületés tudatos megismerésének bardója.

 

Ezek a bardók vezetnek az EGO illúzióvilágának lerombolásához, a Karma és a Szamszára mindent megőrlő kerekének megismeréséhez.

 

Második az Egyiptomi „Fénybe való távozás könyve”, melyet azonban témakörének kiterjedtsége és a lazán hozzá kötődő papiruszok miatt sokkal nehezebb egységes rendszerbe, netán egy összefoglaló könyvbe integrálni, mint Tibeti, vagy Indiai társait.

Mondások, imák, himnuszok, törvények, varázsszövegek, átkok és figyelmeztetések, magasztalások és filozófiai eszmefuttatások tarkítják. Jóval nagyobb „propagandát” is kapott, mint bármely más halottaskönyv, ám megemésztése nehezebb feladat.

 

Az indiai holtak rítusa könyv, a Prétakalpa merőben eltér társaitól. Elsősorban a halottakkal való bánásmód rítusait tartalmazza, mely a hindu mitológia szerint magának a nagy Visnunak kinyilatkozása, melyet titkos tanításként mondott el.

A hinduk szerint addig egy lélek sem tud illő módon eltávozni a Nirvánába (vagy más helyre, kinek kinek érdeme szerint), amíg a megfelelő ceremónia, azaz Sráddha meg nem valósult.

Mivel Indiában a halott hamvasztása a szokás (ez lerövidíti a köztes létet, melyet az elhunyt lelkének kötelező a Földön töltenie), ezért ilyenkor megidézik Jamának, a túlvilág urának, és Ygninek, a tűz istenének szellemét, hogy gyakoroljanak kegyet, és segítsenek a léleknek őseihez eljutni.

Grandiózus leírásokat a Mahábháratában is lehet olvasni.

 

A Tarot (ejtsd: taró!) kártya lapjai között a 13-as számú lap a halálé.

Ez az a lap, melyen az idők és újítók „vasfoga” nem sokat változtatott, és valljuk be, a 13-as sem baljóslatú szám. Ha jobban utánanézünk a számmisztikában, kiderül, hogy a tökéletesség száma…

A nagy kaszás lapjához általában sokféle megítélés tartozik:

- Mindennek, de szó szerint mindennek vége, test, lélek, és tudat kihuny, és örökre elenyészik.

- Elkezdődik az örökkévalóság vegyes érzelmekkel figyelt és kísért korszaka (örök boldogság, örök szenvedés a pokolban, kinek kinek érdemei szerint), annak is aki nem kért semmi ilyesmit!

- Vitatott időtartamú szünet és tervezés után, máris jön az újabb élet, működik a reinkarnáció gépezete, ez ellen tenni nem lehet!

- A megsemmisülés ellen csak a beavatottak, vagy az isten kegyeltjei védekezhetnek, nekik örök élet a jutalmuk… (igazságos ez, vagy sem…?)

Furcsamód egy nemes állatot rendelnek mellé, és ez nem, illetve nem csak a holló, nem a bagoly, vagy más, sötét, vagy annak lefestett, megszentelt, vagy elátkozott állat, hanem a Ló.

 

A különböző kultúrákban igen nemes állaton lovagol, ez a halál fakó lova, a hatásos történetírók pokoli állata, ami szemein és orrlyukán át pattogó szikrákkal elegy tüzes ködöt fúj, az apokalipszis lova(i), a „jármű”, ami viszi a halált, Thanatos méltóságteljes, fekete paripája.

 

3. Embertelen halál: az emberiség által nyújtott lehetőségek.

 

Régi és modern halálosztagok:

 

“Öld meg mindet, Isten majd kiválogatja az övéit!”

 

Ez a mondat ember szájából hangzott el, egyik keresztény vallási irányzat végrehajtója mondta, egy másik keresztény vallási irányzat kiírtása közben, Európában!

Mamelukok, janicsárok, keresztények, mind keményvonalas harcosok és keménykezű emberírtók voltak, ha az adott pillanat, és uruk ezt kívánta.

A vallás nevében történő tömeggyilkosságok halálozási rátája az egeket ostromolta, jóval nagyobb vérgőzös orgiákat létrehozva, mint például a közép amerikai , emberáldozatokat is bemutató kultúrák.

Elég végigpillantani Hernando Cortés és Fransisco Pizarro pályafutását, a nyomukban haladó térítőkről nem is beszélve.

Jezsuiták, inkvizítorok és Malleus Maleficarum (boszorkánypöröly) !

Hány áldozata volt az “Auto da fé”-nek…? (élve elégetés máglyán)

A fekete köntösbe bújtatott, teljhatalmú mozgó bíró, vallató és ítéletvégrehajtó egy személyben, az akkori kor zseniális vívmánya, ezernyi könyv, és festmény, és modern filmek ihletője, isten ostora, az inkvizítor.

De a “modern” kornak alaposan megitták a levét az albioni ágyúcsövek elé kötött Szipoly lázadók, majd következett Afrika, ahol az Európai fehér ember alaposan ritkította a tőle eltérő bőrszínnel rendelkező népeket.

Majd megunván, kis kitérőt téve, saját fajtáját is legyilkolta a Búr lázadás idején, mellékesen, finom, alig észrevehető célzás gyanánt a jövőre nézve, feltalálta a koncentrációs táborok őseit is.

Csak tájékoztatás végett, az indiaiakat kiszipolyozó, majd a saját leszármazottait gyilkoló angol népről esett itt szó…

Majd jöttek a nagy világháborúk.

Az Európai kontinensen a (leendő) két fő háborús agresszor már bő tapasztalattal rendelkezett az elkövetkezendő ipari méretű tizedelésekben, a németek éles kísérleteket végeztek klórgázzal, megvakult, valamint vért és félig felodódott tüdődarabokat okádó angol és francia katonákat tartalmazó mezőket produkálva az Ypern-I  csatában.

 

Oroszország sem maradt rest, ott a nagy véráldozatokat kívánó, pazarló egysoros vonalban végrehajtott tömegrohamokat favorizálták az automata fegyverek ellen többek között.

Ám amíg kétségkívül elmondható, hogy a világrangelsőként végzett “Schutzstaffel”, gallér hajtókáján a hírhedt rúnákkal és a halálfejjel örök ingyenjegyet szerzett a halál Pantheonjában (templomában), módszere alapjaiban különbözött a véres vörös csillag (plusz az Ohrana, Szmers, NKVD, majd KGB által a vallatásokon előszerelemmel használt sarló és kalapács) által vágott, emberi búzából álló mezőkön végzett “munkától”.

Bizony, emberi kalászokból álló mezőkön arattak ők, s ha sarlójuk el is tört esetleg, kalapácsuk nem, és bum! Bumm! Bumm!!!

Míg a nemzetiszocializmus exportálta és a korabeli média által propagálta gonoszságát, addig a Joszif Visszarionovics Dzsugasvili – Sztalin otyec által vezetett orosz gőzhenger másként cselekedett. Inkább írtott ki mindent és mindenkit hetedíziglen hátra és előre a családfán, mintsem bármi is kiszivárogjon a kommunista “Maldív szigetekről”, a munkás paraszt  paradicsom egyik nagy vívmányáról és kiemelt népszerűségű üdülőhelyéről, a GULAG szigetcsoportról…

 

A tömegek által birtokolt átlagtudás a bekódolt programnak megfelelően mindig a nemzetiszocializmust ikszeli be bűnbaknak, mert nem tudja, hogy a kommunizmus áldozatainak száma az ellenséges (és bármely másnál a történelemben!) ideológia áldozatainak többszöröse!

Az emberiség elaljasodási faktora új szintre lépett, mert a tudomány ördöge színre lépett !

 Majd snitt, és ketyegni kezdett az atomóra! A pompás, halálos füstgomba ernyője alatt tízezrek égtek hamuvá.

Idi Amin, Pol Pot, Augusto Pinochet, “Papa Doc, et le Tonton Macoute”, Wietnám, Afganisztán, napalm és lombírtó aeroszol, DDT, LSD, Etildi-metil-amido-ciano-foszfát és contergan bébik…És azok a remekbe szabott rémálom-csemeték, kik áldásos ténykedésük után születtek…

Immár egyenes az út egy újabb vallásháború felé az Iraki és Levantei iszlám állam közreműködésével, kontra USA-NATO / RUSS.

Amiről a következő szóvicc járja a nyugati katonák között: No Action, Talk Only : “Nincs akció, csak duma”

Kelet bölcsessége tudja, hogy ami a fehér ember szájából kibukik, az csak duma.Kivéve, amikor először üt, azután kérdez. Példa erre az amerikai indián őslakosság tífusszal és himlővel fertőzött takarókkal való írtása, vagy a pogromok.

De az emberiség viselkedési mintája kis kivételektől eltekintve mindig ugyanaz. Sőt, megtanultuk félni ezeket a lélegzetvételnyi szüneteket, mert utánuk mindig valami világraszóló és emberalatti aljasság következik.

Az emberi történelem a halálosztás rovásírása, rövidke békés szünetekkel. De csak a színpad és a jelmezek változnak, no meg a méretek.Az ember alig változik valamicskét inkarnációról inkarnációra, éráról érára. A szamszára forog, és a DO ugyanaz marad, amíg az emberek meg nem tanulják a leckét.

A halál és a tömeges pusztítás mindíg is az ember kisded privilégiuma volt, és nem kellett hozzá különleges alkalom hogy igénybe vegye a tobzódó téboly táncát.Mert rengeteg lehetőség közül választhatnak, és azokat a legkisebb lelki skrupulus nélkül igénybe is veszik.

A fáraó, aki elrendelte az összes elsőszülött zsidógyerek halálát, a zsidó uralkodó, aki szintén elrendelte az összes zsidó gyermek meggyilkolását két éves koráig, a kán, aki dombot emeltetett ellenségei fejéből, a cár, aki halált hozott a rossz hír hozójára…Drahma kereke fordul, az aljasság ugyanaz marad, csak modernebb eszközökkel és tömeges mennyiségekkel manifesztálódik a gonoszság.

A kőbunkókkal kivitelezett halált felváltotta a gázkamrákban használt kristályos ciánhidrogén, a gyilkolás bűvölete a régi maradt.

A szervezett erőszak intézményei (belbiztosnság, rendfenntartók, hadsereg) névváltozásokon estek át, lényegük ugyanaz maradt, cask tapasztalataik nőnek egyre jobban.

 

4. Lehetőségeink egy emberibb halálért:

a XXI. Század alternatívái

Az életünk maga a nagy pazarlás, a halál játéka. Rettegünk az elkerülhetetlentől, elutasítjuk, menekülünk előle. Az emberi élet hajszálvékony pókfonalára sok szenny tapad, de kevés az eszköz a megtisztításra. Szennyezzük testünket és környezetünket is, halálos mérgeket eszünk és iszunk.

Az Univerzum élettől nyüzsög, mely nyüzsgés roppantul alkalmas rá, hogy elnyomja a halál dalát, kitöltse a nyomasztó, végtelen ürességet. Elnyomja a félelem hangjait is. Azért ily látványos a sokadalom, nagy a hangzavar, színes a karnevál, mert az élet a halállal kereskedik! Az elkerülhetetlentől való ódzkodás olyan, mint, amikor egy kád hideg vízben kell megmártóznunk.

 Az ember előbb a lábujja hegyét dugja bele, azt hiszi, ha húzza-halassza a dolgot, hozzászokik az érzéshez és így könnyebb lesz a dolog. Mármint akár élni, akár meghalni... Sajnos nem így működik a dolog. Már nem is a halál a legnagyobb mumus az egész históriában, hanem a félelem. A félelem az agóniától. A félelem a modern világ alapérzéseinek egyik legnagyobbika lett, és ezek közül is a fájdalomtól való félelem az egyik vezető érzés. Mivel a halál az emberi lét egyik legnagyobb volumenű történése vagy állomása, az emberi természet lényege hogy a rendkívüli eseményhez hasonló mértékű fájdalmat és félelmet társít. Vagyis nem a halál ténye a legborzasztóbb, hanem az azt megelőző szenvedés és haldoklás. Félelem a sötétségtől, az ismeretlentől.

Milyen jellemző erre az ismert gyermekkori reflex! Félelmében a gyermek a szobájába menekült, az ágy alá vagy az ágyba bújt, takaróiba burkolózva. Ilyenkor – természetesen - fel sem vetődik, hogy valós veszély esetén e remek rejtekhelyekről már nincs menekvés, mert ez egy zsákutca! Furcsa dolog a félelem, kétoldalú éremként nyilvánul meg, ha aktiválódik.

Ha életveszélybe kerülsz, a félelem kétféle módon nyilvánul meg és ez eldönti a sorsodat is. Vagy leblokkol, vagy felszabadítja életerődet. Vagy dermedten állsz a helyszínen, vagy rohansz az életedért. Vagy netán veszed a bátorságot és harcolsz? Á igen, talán ez az arany középút. Az emberiség pedig retteg a végtől, mivel tudása csekély, bizonytalansága annál nagyobb, az élet értéke pedig folyamatosan értékelődik lefelé. Nem csak az élet tudományát vették el bizonyos körök, hanem a halálét is.

 

Milyen a halál most, és mi a probléma vele?

A modernkori halál gyorsabb, erőszakosabb, kiszámíthatatlanabb, igazságtalanabb.

Gondoljunk csak a tömeges véráldozatot követelő aljas merényletekre!

A stresszes és erősen terhelt élet miatt fásultan, érzelemmentesen nézzük végig, legfeljebb igen közeli hozzátartozók végzete tud minket kirángatni ebből az állapotból.

A vele hivatalosan dolgozók sincsenek jobb helyzetben, sőt!

Ott a növekvő terhek, a kiégés („Burnout”) még nagyobb terheket ró mindkét félre, betegre, és a vele foglalkozóra egyaránt.

A mai kor egészséggel foglalkozó intézményeiben, szinte mindegyikben megfigyelhető a jellegzetes tendencia, a (megfelelő) munkaerőhiány és minimállétszám miatti futószalag munkává válás folyamata.

Az embert kiragadják az otthonából végül is, beleegyezésével, vagy anélkül, belekerül egy speciális működésű és komplikált pszichés tüneteket előidéző gépezetbe.

Eddig nem tapasztalt módokon bánnak vele (az egyénektől függ), de annak semmi köze az otthon megszokotthoz, és a kezelések, a nukleáris és kemikál „medicínák”…

Még leírni is rossz, hatásmechanizmusukról pedig nem írnék…

Korunk mumusa, a rák viszi el az emberek többségét.

Hogy a radioaktív sugárzás, kemikáliák, kemény, rengeteg mellékhatással járó gyógyszerek lennének a rák meggyógyítói – ez aljas hazugság, úgy, ahogy van.

Ez a maradék remény és egészség együttes elvétele.

Mint tudjuk, a rákos sejtek szimbiózisban (békés egymás mellett élés – működés) élnek velünk.

Bárki áteshet és meggyógyulhat daganatos megbetegedésben élete során, és nem is biztos, hogy tudatában van a benne testileg és lelkileg lezajló folyamatnak.

De a jelenség létezik!

A valódi gyógyszer, mivel minden komolyabb betegség pszicho – szómatikus betegség és lelki háttere van, a türelem, a szeretet, a helyes (és preventív) életmód és táplálkozás, a természet nyújtotta lehetőségek, és csodás hazai gyógynövénykészletünk felhasználása, nyugalom, otthoni törődés!

Ezeket semmilyen intézményben nem kaphatja meg megfelelő arányaiban senki.

 

Felvetődik a manapság oly felkapott, és elgondolkodtató témája, az Eutanázia.

Bizony, meg kellene fontolni alaposan ezt a lehetőséget is!

Mi a perspektívája egy bizonyos határon túlmenő mesterséges léteztetésnek?

A kómában fekvő ember bonyolult ügy.

A mai társadalom elhasznált, agyondolgoztatott, majd kidobott terméke, az ember menthetetlen, daganatos megbetegedésben szenvedő roncsa, és annak végletekig életben tartott roncs porhüvelye még inkább az.

Melyik állapot kinek jó, és meddig?

Ma egyre többet lehet hallani, főleg idősebbek szájából: „Elegem van a létezésből, meg akarok halni. Utána akarok menni”.

És van, akinek ez sikerül is, meg tudja csinálni magának, a felesége, vagy kedvese után megy.

Van, akinek ez nem adatik meg.

Őt életben tartják, akár akarja, akár nem…

A döntési lehetőség megadása, a kémiai vegyszerek, a radioaktív „gyógyszer” elvetése, a nyugalom megadása,

ami a rákos beteg idejét biztosan megnövelné a sejtrombolással szemben, a természetes anyagok használata, mind mind egy emberségesebb élethez, és emberségesebb halálhoz is vezethetne a Földön!

 

A lélek számára a halál nem a vég, nem is a vég kezdete, és nem a kezdet vége!

A lélek számára a halál, a beteg és elfáradt test, mint a nagy utazásra szánt, de elkopott védőruha levetése, az újjászületés.

A nagy pihenés.

A halál pillanatában csak a halál hal meg, semmi több, és a lélek tovább léphet.

A haláltól nem rettegni kell, hanem üdvözölni, mert minden vég egyben egy új kezdet is, leamortizálódott és betegségek, függőségek rágta testünk nélkül.

Van jó halál is, ami egy újabb, jobb élethez vezet, ami tökéletesíti lelkünket és lefarag a karmánkból, közelebb hozva a Szamszárából való szabadulást.

Aki kilép az élet kerekéből, aki leteszi nem csak a világi, hanem a szellemi érettségit is, az megszabadul a kötelező leszületések láncolatától és szabad akaratából születik le élő testbe.

Régen dicső és tettre kész, önfeláldozó és a történelemnek új irányt, vagy halhatatlan hősöket adó életsorozatunk mára tartalmatlan produkcióvá, tucatéletté változott.

Ez a mesterségesen még fel is erősített folyamat egy csődtömeggé vált.

Ez ma az „élet”. A MI életünk. Félelmünk a haláltól rendkívüli mértékben felerősödött.

Mivel túlnépesedtünk, a legfőbb érték már nem az ember, hanem valami más.

Például az anyag.

De semmiképp sem az élő emberek.

Civilizációnk még nem meri bevallani, de már nincs szüksége az öregekre, betegekre, gyöngékre, nyugdíjasokra.

A nyugdíjpénztárak elorozása eléggé beszédes tény nem…?

A nyugdíjkorhatár megemelése, a „munkahelyről egyenesen a tepsibe” tendencia szintén eléggé beszédes tény, nem…?

Mindent elkövetünk, bármire képesek vagyunk, hogy tudatunkból mesze űzzük, olyan messze, ahol már nem látszik…

Váratlan felbukkanása esetén aztán teljes a pánik, a kiabálás, az átkozódás, Isten szidalmazása…

Nem tudjuk elfogadni életünknek ezt a velejáró tükörképét. Sokkal kisebb rosszakat sem tudunk elfogadni, nemhogy a halált.

Nem tudjuk eldönteni, vajon a haláltól, vagy az azt megelőző agóniától, netán attól félünk jobban, ha álmunkban kell elmennünk.

Életünk hihetetlen pazarlás, testünk durva rombolása a káros „élvezeti” szerekkel, az adrenalin függőséghez vezető vad sportok hajszolása, a végzetessé váló szexuális szokások.

Igen. Mára az élet teremtése és a velejáró élvezet, mely sohasem volt bűn, is a végzet egyik fajtájává vált.

Erkölcsötök egyre gyorsabbá váló lebomlása, a veszélyek semmibe vétele, a fertőzések felelőtlen továbbadása veszélyessé tette az örömszerzést is.

Az emberi lét vékony pókfonalára sok szenny és áldozat tapad…

Ezzel az útravalóval kelünk át egy másik világba…

Világunk élettől nyüzsög, mely élet kiválóan alkalmas rá, hogy elnyomja a másik oldal, a félelem hangjait, és halál dalát.

Azért ily látványos a karnevál, nagy a sokadalom, színes a zűrzavar, mert az élet maga is a halállal kereskedik…

Tudásunk a végről és az azt követő létről csekély, rettegésünk hatalmas.

Ész nélküli, és nem gondolkodó rettegés ez. Fel sem vetődik, hogy esetleg a másságnak jó oldala is van. Hogy a másvilág az anyagi világtól és annak embert őrlő karma malmától esetleg jobb lehet.

Pedig az. Bár anyagi létünk is jó, mert itt saját kezünkkel válthatjuk meg magunkat, rendezhetjük régi adósságainkat, adott időben sok jót cselekedhetünk, de a mennyországban, a négy dimenzióban több fény, és több az éltető szeretet.

És nincs halál… Ez a legfontosabb. Ott már nincs halál és eme szint elérése a célunk. Mindenkinek. Az összes földre született nőnek és férfinak, öregnek és gyermeknek ez a célja.

Még akkor is e cél érdekében dolgozik, ha ez látszatra nem erről szól.

Bizonyos emberellenes körök életünk nehézségeit még azzal is megtetézték, hogy a valódi, értelmes élet tudása mellett a halál tudását is elvették tőlünk…

Vegyük észre. Ahogy régen a gyermekkel áldott állapotot ma már terhességnek, terhes, terhet jelentő állapotnak hívják, úgy az emberektől a tisztességes halál lehetőségét is elvették.

Mit lehet akkor tisztességesen tenni? Nagyon sok mindent.

A halált negatív piedesztálra emelték, mint valami rendkívül virulens fertőzést.

Ezért a haldoklók ma már csak ritkán élhetik meg életük utolsó perceit otthon, hozzátartozóik között, családi körben, ahogy az régen megszokott volt.

A „meghalás” tudománya elveszett. Szinte mindenki egy steril, érzelemmentes, szeretetmentes kórházi ágyban hal meg élete végén, ahol nem sokan vannak, akik szeretettel, törődéssel, beszéddel biztosítják nekik az utolsó útra valót, vagy feladnák nekik az utolsó kenetet…

Egy emberibb halál az emberibb élet első jele lehetne az emberektől belakott Földön.

angel_of_death_makeup_2_by_selyachan-d6rwtai--1-.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép



Utolsó kép




Archívum

Naptár
<< Október / 2017 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 40102
Hónap: 292
Nap: 6